Hová tart felgyorsult, érzéketlen világunk? Hol van az individuum helye a társadalomban? Milyen is ez a társadalom, és mi a célja az életnek? - retorikai kérdések, mégis találunk rájuk választ, attól függően, éppen hová helyez minket az önképünk. Sokan keresik az élet értelmét. Sokan rátalálnak egy filozófiai irányzatra, esetleg alkotnak egyet, hogy jobban érezzék magukat... Mások pedig rá sem hederítenek.

Erről a tragikus ideológiai útról szól mai sorozatunk, ahol a két főhős, Rick és Morty kalandjait követhetjük nyomon párhuzamos világokon és földöntúli tanmeséken keresztül. Ki ne szeretné a földhöz ragadt fantáziánkon túlszárnyaló utópiákat? Az elmúlt évek legfelkapottabb tudományos fantasztikuma mégsem emiatt kapott annyi figyelmet a popkultúrában. A zseniális fricska ott kezdődik, hogy ezt a fantazmát nem kis mennyiségben keveri Dan Harmon és Justin Roiland a nyers hiperrealizmussal. Ez az az adalék, ami sokakat visszatartott a sorozattól. Rengeteg modern lélektani lehetőséget rejt, de kemény valójában ábrázolja az életet. Nekem is sok lelkierő, és pár év kellett ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjem a történetet.

Rick visszatér lányához és unokáihoz, hogy ismét a család részét alkossa. Beth férje, Jerry nem látja szívesen a nagyapát, aki a közös étkezéseken túl nemigen tölti be egy nagyszülő feladatkörét, és nem túl erényes. Fájdalmasan reális az út, ahogy a házaspár egymáshoz láncolta magát, és pszichológiai alapokon nyugszik az, hogy a gyermekeiket okolják a saját tönkretett életükért. Summer és Morty nem egy tökéletes családmodellben élik kertvárosi mindennapjaikat. Magukon viselik a Z generáció jegyeit. Ide érkezik Rick Sanchez, akit lánya alig látott az élete során. Beth belekapaszkodva az idill eszményképébe szeretne javítani az életén. Meg szeretné teremteni azt a családot és apafigurát, amelyben sosem volt része. Mindeközben az idealizált jellem ahelyett, hogy a család részévé válna, inkább magával hozza a saját világát és a szorongó Morty elé tár egy szélesebb, visszataszítóbb univerzumot.

Zseniálisan megírt párbeszédek és nyers humor jellemzi a sorozatot. Két disznóvicc között békésen megfér egy jól elhelyezett kulturális utalás. Számtalan gunyoros referenciával él meglévő filmekre, tudományos elméletekre, és történelmi eseményekre. Egyszerre szórakoztakoztató és mély a szereplők közti dinamika. Epizodikus felépítésű, így egy-egy rész mindig másra fókuszál. Csak idővel tudunk meg fontosabb részleteket a karakterek múltjáról, valódi motivációjáról, de így bármikor probléma nélkül bekapcsolódhatunk a történetbe.

Ha az embernek van elég szellemi energiája ahhoz, hogy az alpári, nyers, erőszakos, véres és alpári réteget lefejtse, igazán jól fog szórakozni. (Nem véletlenül használtam kétszer az alpári jelzőt.) Mi több, a közönség nagy százalékának talán ez a stílus önmagában is elég a kikapcsolódáshoz. Én jobban élveztem a történetek valója mögött megbúvó filozófiai mélységet.

A sorozat a kozmikus horror elemeiből táplálkozik, mindeközben persze ki is figurázza azokat. A kozmikus horror tétele szerint az emberi lét nem szignifikáns része az univerzumnak, jelentéktelen elemek vagyunk az ismeretlen veszélyektől burjánzó világban. Nem meglepő hát, hogy a szereplők ateisták. Kritika is éri a vallások tagjait önámító hitükért, a vallásokat magukat pedig a híveik kihasználásáért. Rick tragikus egzisztencialista hősként éli mindennapjait. Az útját kereső, naiv unokájával együtt élik meg a modern, gondolkodó ember küzdelmeit az örökös hiábavalósággal. Gúny tárgyává válnak azok, akik keresik a céljukat, vagy már meg is találták. Ezek lehetnek mesterséges kreálmányok, akik végül lekicsinylik az egyetlen feladatot, mely életre hívta Őket; és lehetnek a szereplők motiváció nélküli manifesztumai. Bizonytalanul görgetik maguk előtt Sziszüphosz szikladarabját. 

Egyedül a saját intelligenciájában bízva Rick mindennek ad egy tudományos magyarázatot, hogy megnyugtassa az öntudatát, de mégsem lesz boldogabb. Ezzel egy homályos, rapszodikus racionalitásba ringatja magát. A három évad alatt látjuk, hogy mégis vannak belső konfliktusai, amit alkoholizmusba fojt. Az univerzum legokosabb embere így a nihilizmus iskolapéldájává válik. Az életben lefektetett alaptételeknek, normáknak, és értékeknek nincs valódi értelme. A világon önmagán kívül senki másra nem számíthat, és a jelenlegi rendszer elítélésén túl sem lát fényesebb jövőt. 

Mi a megoldás az emberi lét rideg degradálására? "Don't think about it" - ne gondolj rá, mondja Ő. Ezek szerint nem is szükséges feltennünk a kérdést, megoldást keresve. Még azelőtt meghúzzuk a laposüveget, minthogy felmerülne egy mélyenszántó aforizma. A hedonista nagyapa szellemi hagyatéka a carpe diem, az eljövendő tagadása és a mulandó élvezetek keresése.

A nézők számára ideológiai konfliktusként vetített problémakör, az emberi lét abszurditása, meg sem hatja a főbb karaktereket. Vagy nem elég értelmesek ahhoz, hogy átlássák az egész képet, vagy a felfogóképességüket használva úgy döntenek, nem foglalkoznak vele. Mi eldönthetjük, miként szeretnénk látni ezt a sorozatot, ha a saját létezésünk még túl nagy falat volna. Rick és Morty a társadalmunkra reflektál a maga fájdalmas módján. Személy szerint nagyon várom a negyedik évad folytatását, remélve, hogy tud még újat mutani, és kicsivel több energiát fordít majd a filozófiára.

A hírek szerint május 3-án érkeznek a Rick and Morty új részei.